A Dolomitok

A Dolomitok az Alpok egyik része, Észak-Olaszországban fekszik, a történelmi Dél-Tirol tartományban. A Dolomitok nem magas hegység, a legmagasabb pontja a 3344 méter magas Marmolada. Karakteres jellegét a zöld alpesi rétekből kiemelkedő hatalmas sárgás-vöröses sziklafalak adják.

A név egy francia ásványtani professzortól származik, Déodat Gratet de Dolomieutől, aki először tanulmányozta tudományos módszerekkel az itt található oly jellegzetes kőzetet, amit később dolomitnak nevezett el. Innen ered a hegység neve is: Dolomitok.

A Dolomitok lenne a világ legszebb hegysége? Az ilyen kérdésekre képtelenség válaszolni, főleg egy olyan világban, ahol annyi természeti szépség lakozik. Az biztos, hogy a Dolomitok az egyik legdrámaibb és legszebb hegysége Földünknek. Hihetetlen formáival és páratlan színeivel az Alpok koronaékszerének is nevezhetnénk. A természeti értékek mellett a Dolomitok gazdag kulturális örökséggel is rendelkezik. Sajnos a legszignifikánsabb egy szomorú eseményhez kötődik: az első világháborúhoz. A háború a Dolomitokban is otthagyta a nyomát, sziklába vájt barlangrendszerek, alagutak, lövészárkok és kivájt lőállások képében.

A Dolomitok hegység rengeteg látnivalót rejt magában, mind azoknak, akik a természeti szépséget értékelik és mind azoknak, akik a történelem iránt érdeklődnek. A via ferrátázás pedig bizton állítható, hogy a legizgalmasabb módja ennek a csodálatos hegyi környezetnek a megismerésére.

Mi a via ferrata?

A via ferrata kifejezés (olasz jelentése: vasalt út, németül: klettersteig, jelentése mászóösvény) olyan hegyi utat jelöl, ahol fixen beszerelt fém kábelek, létrák, hidak és lépcsőfokok segítik az előrehaladást. Jellemző ezekre a hegyi útvonalakra, hogy a kiépített részek nélkül csak képzett sziklamászók számára megközelíthetőek. A via ferrátázás is igényel némi gyakorlatot, megfelelő fizikumot és felszerelést. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezek az utak gyakran kitett helyeken, nagy magasságokban vezetnek, ezért a tériszony leküzdése alapvető az ilyen jellegű túráknál. Nem minden létrákkal és egyéb eszközökkel biztosított turistautat tekinthetünk via ferrátának. A via ferrata lényege a folyamatos biztosítás, amit az ösvény mentén végigfutó drótkötél ad, amire a megfelelő felszereléssel, tudunk rácsatlakozni.
Via ferrata útvonalak találhatóak az Alpok országaiban: a legtöbb Olaszországban és Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Szlovéniában és Spanyolországban. Néhány út fellelhető az Egyesült Államokban és Kanadában is.

Felszerelés

A via ferrátázáshoz speciális felszerelés szükséges, ami részben a klasszikus hegymászó felszerelésre épül. Az alapvető funkciója, hogy ez esetlegesen bekövetkező eséskor csökkentse a mászó testét ért terhelést. Fontos, hogy jó minőségű és megfelelően karbantartott eszközöket használjunk, hiszen a saját biztonságunk múlik rajtuk.
A legfontosabb eszköz a ferrátázó felszerelésében a via ferrata önbiztosító szett. A szett három fő részből áll: fékből, hevederből vagy kötélből és karabinerekből.

Fék: Függőleges falon egy esés esetén néha csak méterekkel alattunk állít meg egy a drótkötelet a sziklához rögzítő szög. Ilyen eséskor hatalmas erők lépnek fel, amik többek között a testünket is érik. Ennek a hatalmas erőhatásnak a csökkentésére használjuk a féket. A fék dinamikusan lassítja az esést és így rengeteg energiát elnyel, csökkentve ezzel a szervezetünket ért erőhatásokat.

Karabiner: Nagy nyílású, automatikusan záródó karabinerek, hogy könnyen lehessen ki- illetve beakasztani őket a drótkötélbe.
Heveder vagy kötél: Ez köti össze a karabinereket a fékkel.

Beülő: alapvető része a felszerelésnek a sziklamászásból jól ismert beülő. Ez egy heveder, ami a derekunk és a combunk fogja közre. Ehhez kapcsoljuk a felszerelés többi részét, ami aztán megtart minket.

Sisak: A sziklás környezetben az apróbb lehulló kövektől véd, a barlangokban, alagutakban is jó szolgálatot tehet. Akkor hatásos, ha a fejünkön van, tehát a szikla közelébe érve mindenkinek kötelező felvenni. Nem várunk vele, míg a mászás el nem kezdődik, sokszor már a via ferrátát megközelítő ösvényen fel kell venni.

Kesztyű: Lehet kapni speciális via ferrata kesztyűket túraboltokban, de egy biciklis kesztyű is jó lehet, hogy ne a bőrünk menjen szét, hanem a kesztyű. Hasznos lehet hideg, nedves időben, egyébként egyéni preferencia, hogy ki mikor használja.

Fejlámpa: alagútban, barlangban szükséges, vagy ha estébe nyúlik a ferrata.

Mint minden eszköz a mászásban, a via ferrata szett is nagyfokú fejlődésen ment keresztül az évek folyamán. A VAGABOND túráin csak a legkorszerűbb és az Alpinista Szövetségek Nemzetközi Uniója (UIAA) által jóváhagyott eszközöket adjuk a velünk túrázóknak.

Biztosítási technika, néhány alapszabály

Kábel etikett: Sok via ferrátázó magát a via ferrátákat olyan mászóutaknak tekinti, ahol történetesen van biztosítás. Így ők a drótkötelet nem fogják meg, csupán saját maguk biztosítására használják és csak a karabinerüket akasztják bele. Mások fogják a drótkötelet, használják kapaszkodáshoz, felhúzózkodáshoz. Mindenkinek meg kell találni az összhangot és kompromisszumot kell kötnie magával. A könnyebb helyeken lehet a drót segítsége nélkül mászni, de néhol belefogunk, hogy adjunk magunknak egy kis lendületet. Sok via ferrata elég zsúfolt, így sokszor találkozunk olyanokkal, akik gyorsabban haladnak, mint mi. Elég rosszul érezhetjük magunkat, ha valaki folyton a sarkunkban van, szinte letol minket a hegyről. Ilyenkor jobb megállni és elengedni a gyorsabban haladót, de semmiképpen sem úgy, hogy saját magunkat kockáztatjuk, mindig maradjunk a drótra csatolva, majd ő kikerül, ha annyira akar.

Mindig legyen mindkét karabiner a drótkötélbe akasztva és csak amikor az egyik kötélszakaszról a másikra váltunk, akkor akasztjuk át sorra a karabinereket.
Tartsunk távolságot a felettünk/alattunk mászótól, mégpedig akkorát, hogy bármelyikünk kiesik, ne sodorja el a másikat. Általában figyeljünk arra, hogy ne legyünk társunkkal azonos drótkötélszakaszon.
Pihenőket lehetőleg ne egy függőleges drótkötél közepén tartsunk, hanem közvetlenül egy szög felett, vagy vízszintes részen.

Nehézségi fokozatok

Többféle nehézségi besorolás létezik a via ferráták illetve a klettersteigek világában. Nehéz megfogalmazni, hogy melyik szint milyen nehéz, de egy két ferrata teljesítése után már mindenki meg tudja ítélni, milyen nehézségű ferráták a neki valók.

Ausztriában az A-tól E-ig tartó besorolást használják, ahol az A a legkönyebb, az E pedig a legnehezebb fokozatot jelöli. Olaszországban még ennél is egyszerűbb a rendszer, van könnyű, közepes és nehéz ferrata. A franciák pedig a klasszikus alpin beosztást használják (F-től ED-ig). Véleményem szerint a legjobb skála az angol Smith és Fletcher-féle beosztás. Ők egy vegyes skálát alkalmaznak, ahol 1-től 5-ig terjedő számokkal jelzik az út technikai nehézségét, míg A-tól C-ig terjedő betűkkel az adott út komolyságát (seriousness), amin azt értik, hogy mennyire könnyen megközelíthető, milyen menekülési lehetőség adódik, mennyi ideig tart a túra, milyen messze mozog lakott területektől (falvaktól és menedékházaktól).